FELSŐPAKONY WEATHER
Felsőpakony, Hungary

Hírek

4 - 5 minutes readFejlesztenénk a révfülöpi tábort!

Reader Mode

A Révfülöpön található tábor az elmúlt több mint ötven év alatt folyamatosan épült, szépült. Az elhelyezést szolgáló egykori katonai sátrak helyét fa-, majd fürdőszobás kőházak váltották fel, a közösségi épületben pedig – néhány évvel ezelőtt – korszerű konyha, később – emeleti ráépítéssel – modern panziórész került kialakításra.

A mai modern üdülő léte nagyrészt Latyák István igazgató úr, valamint Baji József és felesége, Ilonka néni több évtizedes kitartó, időnként kilátástalannak tűnő munkájának és a tulajdonos önkormányzatok mindenkori polgármestereinek köszönhető. Az utókor az elődöknek oly módon is kifejezte háláját, hogy Baji József halálát követően a tábor az ő nevét vette fel, Latyák Istvánról pedig az egyik vendégszobát neveztük el. Nem könnyű az általuk elindított folyamatos fejlődést fenntartani, de igyekszünk méltóak lenni az örökséghez.

Éppen ezért a tábort továbbra is fejlesztjük, a szolgáltatásokat bővítjük. Az elmúlt néhány évben új sportpályát építettünk, kamera- és wifi-rendszert alakítottunk ki, korszerűsítettük az energia hálózatot. A panziórészben és a konyhában légkondicionáló berendezéseket helyeztünk el. Így, ez a rész, egész évben használhatóvá vált. Ahhoz, hogy a különféle beruházásokat megvalósítsuk és a tábor folyamatos működését biztosítani tudjuk, bevételekre van szükségünk. Ez közalapítványunk esetében
1. az önkormányzatok részéről befolyó támogatásokat,
2. az 1 %-os személyi jövedelemadó felajánlást,
3. és a családos, vagy egyéni nyaralásokból származó bevételt jelenti.

Alapszabályunk szerint a diákok részéről a térítési díj, csak az önköltséget figyelembe vett összeg lehet, ebből nyereségünk nem származhat (2023-ban 45.000,- Ft/fő/turnus, amely tartalmazza a nyolc nap szállás és étkezési díját, szállítási költséget és a strandbelépőt). Valószínűleg táborunk a vonzó szolgáltatások mellett az árnak is köszönheti egyre növekvő népszerűségét. A nagy érdeklődés miatt 2022-ben és idén is már nem nyolc, hanem kilenc turnusban üdültetünk. Turnusonként 100 diákra számítunk, mely egy szezon alatt legalább 900 főt jelent.

Bevételeink növelése és kiadásaink csökkentése érdekében többféle döntést hoztunk:
– a panziórész szobáinak és a kőházak (szezonon kívüli) osztálykirándulásra, edzőtáborokra történő kiadásával az üzleti tevékenységünket növeljük, így több bevételhez jutunk.
– Igénybe vesszük az állami és egyéb támogatásokat (pl.: covid idején a megtartott munkahelyek után járó bértámogatást, a háborús menekültek elhelyezéséért járó juttatásokat, a közmunka programhoz kapcsolódó lehetőségeket, stb…), így a költségeinket csökkentjük.

Sajnos nagy hátrányt jelent számunkra, hogy közalapítványként nem vehetünk részt a civil szervezeteknek meghirdetett pályázatokon.

Kedves egykori Révfülöpön üdülő Diákok, Vállalkozók, Magánszemélyek!

Az infláció következtében megemelkedett árak komoly kihívást jelentenek számunkra. Ennek kontroll alatt tartására sokat jelentene, ha még az idén sikerülne legalább a főépületet napelem rendszerrel ellátni, illetve egyéb energiatakarékos megoldásokkal a rezsit mérsékelni.
Az alapító önkormányzatok mellett eddig is voltak támogatóink, akik kisebb összegeket adományoztak számunkra. Most azonban – mai számításaink szerint – közel 30 millió forintot kellene összegyűjtenünk ahhoz, hogy az év végéig megvalósíthassuk az említett beruházást. Ehhez kérjük az Önök támogatását! Természetesen aki igényli, annak – a támogatás után járó adókedvezmény érvényesítéséhez – igazolást tudunk kiadni.

Aki pénzbeli támogatást tud és kíván nyújtani az alábbi számlaszámra történő befizetéssel teheti meg:

Kedvezményezett neve: Dabas és Környéke Üdülőtábor Közalapítvány

MKB Bank 10103829-03671838-00000002. Kérjük, hogy a megjegyzés mezőben feltétlenül tüntesse fel, hogy „energiatakarékos beruházás támogatására”!

Amennyiben információra van szüksége, az alábbi elérhetőségeken talál bennünket:

Szandhofer János, telefonszám: 30/242-1529, email: szandhofer.janos@dabas.hu

Takács Zsuzsanna gazdasági vezető, telefonszám: 70/369-0351 email: zsuzsanna.takacs@t-online.hu,

Gomola Nóra, telefonszám: 70/903-3595, email: gomola.nora@dabas.hu

Szandhofer János kuratórium elnöke

MEGOSZTÁS

Share on Facebook
Share on Twitter
Share on Linkdin
Share on Pinterest