Megjelent: 2023. március 21. kedd, 11:03
A művészeti verseny célja, hogy mémeken, karikatúrákon keresztül hívják fel a figyelmet a fenntartható étkezés fontosságára, a fenntartható életmód kihívásaira. A pályázók egy szakmai és egy közönség díjra esélyesek, valamint 15 kiválasztott művet egy kiállításon is közzétesz majd a szervezet.
A versenyt a Felelős Gasztrohős Alapítvány rendezi Pest vármegye támogatásával, a nemzetközi Food Wave program keretein belül.
Pörkölt a fagyisdobozban; kapucniba, zsebekbe pakolt termékek a zero waste jegyében; szomorkodó nagymama vegán unokával – néhány mém, mellyel legalább egyszer már mindenki találkozott. “ Az online terjedő mémek, karikatúrák remek eszközök arra, hogy felhívjuk a figyelmet egy-egy fontos témára, a humor pedig segít abban, hogy ezt ne szorongató módon tegyük meg. Mivel az UNICEF legutóbbi kutatása szerint a fiatalok 90%-a szorong a klímaváltozás miatt, szerettünk volna egy olyan lehetőséget nyújtani, ahol oldhatóak ezek a szorongások. Mind a művészet, az alkotás, mind a humor jó eszköz erre, versenyünk épp erre a két elemre épít.” – mondta el Kiss-Szabó Eszter, a Felelős Gasztrohős Alapítvány kommunikációs vezetője.
Az Alapítvány a versenyt egy nemzetközi, Milánó városa által indított program, a Food Wave keretein belül valósítja meg Pest vármegye támogatásával. A program célja, hogy felhívja a figyelmet a fenntartható élelmiszer fogyasztás és előállítás fontosságára, és támogasson minden olyan kezdeményezést, amely valamilyen módon elősegíti ezt.
„A felelős élelmiszerfogyasztás mindannyiunk közös érdeke. Food Wave projektünk pedig egy jó eszköz arra, hogy megmutassuk a cselekvés lehetőségét. Konkrétan azt, hogy Pest vármegyében az egészséges, helyi élelmiszerek, a helyi piacok, és a szezonális termékek népszerűsége egyre nagyobb, és ez a fiatalok számára is óriási lehetőséget teremt arra, hogy részesei legyen a változásnak. Ez minden itt élő család közös érdeke. Mert ha az élelmiszergazdaságunk fenntartható és erős, akkor a közösségeink – kiemelten a kistelepülések és a vidéki vállalkozások – is erősebbek lesznek. És még inkább a jövőben, mert ha a családok tudatosabban választanak élelmiszert, még több tehetséges fiatal választ majd így szakmát és hivatást – és így még több lesz az innováció, a közösségi részvételen alapuló, értékvezérelt fejlesztés.” – fejtette ki Karácsony Ádám, Pest Vármegye Közgyűlésének alelnöke.
A versenyre március 1. és 31. között várják a pályaműveket fenntartható étkezés, azon belül a szezonalitás, élelmiszerhulladék csökkentés és a hús-, és tejtermékek csökkentése témájában. A beérkezett alkotásokat egy szakmai zsűri válogatja majd ki, melyben helyet kapott:
– Dömötör Tekla a NAK Techlab innovációs és marketingkommunikációs vezetője,
– Huszár Dániel, Krakout Film alapítója, animáció rendező,
– a Kráss kontent csapata vagyis Márky Anna, Babaitisz Jorgosz alias LilFrakk és Gabnay Máté, a Sávlekötő és az Egy asztalnál műsorok készítői és
– Puskás-Dallos Péter, énekes, műsorvezető, környezetvédelmi aktivista is.
A szakma mellett a közönség is választhat majd egy kedvencet, a díjazottak pedig egy-egy 60 ezer forint értékű vásárlási utalvánnyal gazdagodhatnak, mely az egyik legnagyobb hazai webáruházban váltható majd be. Emellett 15 kiválasztott pályaművet egy díjátadóval egybekötött kiállításon tesznek közzé, majd legalább egy Pest vármegyei iskolában is bemutatják az alkotásokat.
Az érdeklődők további információkat, a jelentkezés feltételeit a verseny honlapjáról vagy Facebook eseményéből tudhatják meg. Az elkészült alkotásokat vagy felmerülő kérdéseket pedig a memverseny@gasztrohos.hu email címre várják a szervezők.