Tisztelt Lakosság!
Ebben a változó gazdasági helyzetben Felsőpakony Nagyközség Önkormányzatának két nagyon fontos feladata van. Meg kell védenie a nehéz helyzetbe került Felsőpakonyi lakosokat, emellett a településvezetés és a fenntartása alá tartozó intézmények fenntartási költségeit csökkenteni kell. Mindezek értelmében egy rezsivédelmi intézkedéscsomagot készített elő Önkormányzatunk, mely kiterjed az Önkormányzatra és annak összes intézményére, kezelésében lévő területre.
Jelen intézkedési terv 2022. november 1. napjától hatályos, és visszavonásig, de legkésőbb 2023. március 31-ig alkalmazni szükséges.
Felsőpakonyi Polgármesteri Hivatal
A Hivatal nyitva tartása az alábbiak szerint módosul:
Hétfő: zárva tart,
Kedd: 7:30 – 18:00-ig,
Szerda: 7:30 – 18:00-ig,
Csütörtök: 7:30 – 18:00-ig,
Péntek: zárva tart.
Az ügyfélfogadás ideje is módosul: kedden és szerdán egész nap tartunk ügyfélfogadást. Az írásbeli kérelmeket, beadványokat a Hivatal bejáratánál elhelyezett postaládába a fenti időpontokon kívül is, bármikor el lehet helyezni. Sürgős anyakönyvi ügyekben (haláleset anyakönyvezése) Kronvalter Emília elérhető a 06-20/947-1509-es telefonszámon.
Szabó Magda Könyvtár és Közösségi Ház
A Közösségi Ház munkarendje az alábbiak szerint módosul:
Hétfő és csütörtök: 10:00 – 18:00-ig,
Kedd és szerda: 08:00 – 16:00-ig,
Péntek: zárva tart.
A Lagúna Rendezvényház bezárásra kerül átmenetileg, 2022. november 1. és 2023. március 31. között. A már lekötött hétvégi rendezvények megtartása engedélyezett a hatályos díjfizetési kötelezettség mellett, kizárólag 2022. december 31-ig. Minden tánccsoport órája átszervezésre kerül a Lagúna Rendezvényházból a Könyvtár nagytermébe.
A költségeink további csökkentése érdekében, lekapcsoljuk a templomok reflektor világítását, csökkentjük a karácsonyi díszkivilágítás mennyiségét, illetve folyamatosan egyeztetéseket folytatunk arról, hogyan lehet a közvilágítási költségeket csökkenteni (pl. fényerő csökkentésével, lámpatestek lekapcsolásával).
Fenntartjuk a jogot arra, hogy az intézkedési tervet módosítsuk a gyakorlati alkalmazás, tapasztalok függvényében.
Nagy János polgármester